Andrew McLean ausztrál szakértője a lovaknak, főképp a kogníciójuknak, aki mellesleg több mint 30 éve dolgozik edzőként is. Vezető szerepe volt abban, hogy a lótulajdonosok megértsék, hogyan gondolkodnak állataik.
McLean szerint, amikor a lovak intellektusáról gondolkodunk, a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, ha úgy képzeljük el őket, mint az emberek tompább, leegyszerűsített változatait.
Minden faj a földön úgy fejlődött, hogy a maga kihívásaival a legeredményesebben nézzen szembe, a maga eszközeivel legyen képes a legfontosabb dolgokra: az életben maradásra – legyen szó a táplálékszerzésről, vagy a ragadozóktól való elmenekülésről – és a fajfenntartásra. Az ember ehhez a belátásos tanulás képességét sajátította el, a képzelőerőt tette magáévá, és a szembefordítható hüvelykujjait hasznosította, hogy eredményesen manipulálhassa a környezetét.
Nem nehéz belátni, hogy a lovak teljesen más vonalon fejlődtek. Az ő túlélésük legfőképp a ragadozóktól való meneküléstől és a táplálékban gazdag helyek felkutatásától, megjegyzésétől függ. Esetükben a repetitív viselkedések evolúciósan százszorta kedvezőbbek, mint a kreatív problémamegoldás vagy a csoporton belüli hatékony kommunikáció stratégiaalkotási komponense. Nem csoda, hogy nem alakult ki náluk a belátás képessége. Azt azonban fontos kiemelni, hogy épp emiatt teljesen másképp is kell őket tanítani, mint egy ragadozót vagy egy főemlőst szokás.
Nagyon fontos például, hogy a büntetés a lovak esetében – az etikai kivetnivalókon túl – egyáltalán nem hatásos. Ezek az állatok ugyanis nem kötik össze az egymást követő eseményeket, nem alakítanak ki asszociatív kapcsolatot a büntetés ténye és az azt megelőző esemény között. Ehelyett a lovak oktatásánál gyakran negatív megerősítést használnak (ami egy kellemetlen inger megszüntetését jelenti. A kellemetlen inger általában nyomás, ami nem egy adott cselekvés után, késleltetve, hanem a cselekvés közben szűnik meg, ami sokkal könnyebben kapcsolódik össze a lovak agyában.)
„Különösen nevetséges és obszcén dolog megbüntetni egy lovat, amikor „rossz viselkedésének” forrása nincs is a látóterében.” – írja McLean. – „Az olyan megjegyzések, mint hogy „tudja, hogy rossz fát tett a tűzre”, leginkább az emberi tudatlanságról árulkodnak, semmint bármiféle hasznos tudásról. Ha például valaki megbünteti a lovát, amiért az nem volt hajlandó ugrani, miközben az állat nem is látja az akadályt, azzal nem fogja megtanítani neki, hogy bármit is át kellene ugrania, hiszen maga az akadály nincs a látóterében (a ló pedig nem képes felidézni, vizualizálni az információkat, hiszen ehhez belátásra lenne szüksége).”
Felmerül a kérdés: Ha a lovak számára a megértés ennyire más, akkor mégis hogyan állapíthatjuk meg az intellektusukat? Mi alapján mondjuk egyik-másik lóra, hogy okos, esetleg okosabb a társainál? Ahogy Mclean írja: „Akkor kezdünk ráébredni milyen ködös is az intelligencia fogalma, amikor megpróbáljuk a lovakra alkalmazni.” Míg humán vonatkozásban az intelligenciát nagyjából az intelligencia tesztek felől tudnánk megközelíteni, amelyek olyan dolgokat mérnek, mint például a munkamemória kapacitása, olyan feladatokkal, amelyek sokszor szimbólumok alkalmazására épülnek. A lovak esetében azonban ilyesmi egyszerűen nincs.
McLean szerint „az intelligencia a lovak esetében végülis az egyes események közti asszociációs kapcsolat kialakításának gyorsaságában merül ki, lényegében az idomíthatóságukat vetjük össze.” Ami pedig azt illeti, hogy milyen a tanítható ló, a szakértő a következőképp fejti ezt ki: „Úgy tűnik, egy ló idomíthatósága a reaktivitásával és a nyugodtságával áll kapcsolatban. Egy reaktív, de nyugtalan állat nem lesz jobban idomítható egy nyugodt, de nem túl reaktív egyednél. Az ideális az, ha egy jó adag reaktivitás nyugodt természettel párosul.”
McLean azt is leírja, hogy a leendő idomíthatóságot egészen jól előre jelzi a játékosság a csikók esetében. „Mivel a játék maga is a tanulás élményét jelenti a fiatal állatok – köztük a csikók – számára, ígyazok az egyedek, akik a szokásosnál több időt töltenek játékkal, gyakran könnyebben is tanulnak.”
Jól látható tehát, hogy a lovak esetében az embereknél használt „intelligencia” fogalma nem egészen állja meg a helyét. Mégis gyakran tartunk egy lovat emberi mércével „okosnak” – például amikor megtanulja kinyitni a boksz ajtaját. McLean szerint az efféle történések a kíváncsiság velük született drive-jának eredményei, amely különösen erős az olyan fajok esetében, akiknek evolúciós gyökerei a nehéz éghajlati körülményekkel fonódnak össze (például a szívósabb pónik, vagy az arab lovak). McLean azt is elmondja, hogy a kíváncsiságból származó viselkedéseket – amennyiben azok eredményesek – az emberek főleg azért hajlamosak tévesen az „okosságnak” tulajdonítani, mert rettentő automatikusan vagyunk képesek antropomorfizálni a lovakat (akárcsak más állatokat is). Ez persze teljesen természetes, az antropomorfizáció szerves része a kultúránknak és a szocializációnknak – ha belegondolsz, a legtöbb mese, amit gyerekkorodban hallottál is él ezzel az eszközzel.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a lovak ne lennének rendkívül okos állatok, sőt! Bizonyos képességeik, amelyek az emberi intelligencia fogalmát is súrolják, egészen elképesztően fejlettek. Ilyen például a vizuális memóriájuk és megfigyelési képességeik: Az, ahogyan igen kis gyakorlás után is elsőre hazatalálnak és az, ahogyan a környezetük legkisebb változásaira is érzékenyen reagálnak. McLean két kutatást is említ, amelyek erre vonatkozóan érdekes eredményeket hoztak. Egyet (Giebel, 1958), amelyben a lovak emlékeinek romlását vizsgálták 20 vizuális elem segítségével, és azt találták, hogy igen csekély memóriaveszteség volt jellemző mind 3, mind 8, mind 12 hónap után. És egy másikat (Dixon, 1970), amelyben a vizsgált lovak felidézésre vonatkozó eredményei 81%-os pontosságot mutattak megtanult elemekre vonatkozóan, egy hónappal a tanulás után. „Vannak olyan gyerekek, akik nem teljesítenek ennyire jól!” – írja McLean. – „Bár nekünk is ilyen fotografikus memóriánk lenne!”
A lovak mentális működése tehát egészen más alapokon nyugszik, mint az embereké, és ezt nem szabad elfelejteni, kiváltképp, amikor idomításról, tréningről van szó. „A különbségek tagadása az, ami olyan sok rossz tréning és ló-ember kapcsolati probléma alapja.” – írja McLean. „Ha megtanulod, hogy az idomítással a dolgod az, hogy a lovad szokásait számodra kedvezővé alakítsd, és nem az, hogy az állatot tedd felelőssé azzal, hogy lényegesebb mentális képességeket tulajdonítasz neki, mint amilyenekkel valóban rendelkezik, akkor a folyamat eredményesebb, kedvesebb és fairebb lesz. Mindenek felett pedig olyan helyzetbe kerülsz, ahol elnyerheted a lovad tiszteletét, és ezáltal a bizalmát.”
