A lovak szerepe a mai világban
A lovak éveken és generációkon át az emberek legfontosabb társai voltak, a lovas és lova kapcsolatának pedig mindig is volt egyfajta szentsége. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy a lovakat érzelmi támaszként is elkezdjék használni, akár a depressziósok, akár a stroke-ból lábadozók esetén.
A lovasterápia (Equine-Assisted Therapy, röviden EAT) az elme és a test számára is maradandó pozitív hatásokkal bír, ezt már évekkel ezelőtt is számos kutatás bizonyította. Ez a terápiás mód főleg azoknak nyújthat hatékony segítséget, akiket megnyugtat az állatok, így például a lovak gondviselése. A ló és gazdája közötti kapocs nagyon különleges: az állatok folyamatos, hosszan tartó gondozása és lovaglása alatt fejlődik ki. Akiket már korábban is foglalkoztatott a lovak sorsa, vagy esetleg dolgoztak is velük, már tudják, milyen kapcsolatra építenek, számukra pedig a lovasterápia kitűnő választás lehet.
Lovasterápiás táborok különösen hatékonynak bizonyultak a gyermekbénulás vagy a stroke következményeinek enyhítésében, jelenleg pedig az egyik legnépszerűbb állatasszisztált terápiás módszernek számítanak.
Ezen esetekben a kezelés sikerének kulcsa a lovak mozgásában rejlik. Medencéjük lépésben nagyon hasonlóan mozog az emberi csípőhöz, ennél fogva lovaglás közben a beteg hasonló stimulációt kap, mintha járna. Ezen felül a lovas a nyeregben 160 bilaterális (kétoldali) ingert észlel percenként, amely úgynevezett biofeedbackhez, vagyis a végtagok feletti tudatos kontroll fokozatos visszaszerzéséhez vezethet. A terápia kiváló lehetőséget nyújt ezáltal a neuromuszkuláris rendszer, vagyis az izmok és idegek kapcsolódási hálózatának fejlesztéséhez, a lovakról való gondoskodás pedig jelentős érzelmi támaszt adhat a betegeknek.
A mentális oldalt nézve a lovasterápia olyan betegségek kezelésében is hasznosnak bizonyult, mint a depresszió: segít az önbizalomhiány leküzdésében, erősíti az öntudatot és a türelmet, ezáltal pedig enyhíti a betegség leggyakoribb tüneteit.
Összességében kijelenthető, hogy a lovasok és lovaik között látható kapcsolat több puszta gazda-háziállat viszonynál. Ha az ember éveken át tartó gondozás során folyamatosan erősödő kapcsolatot épít ki állatával, szereti és tiszteli azt, az eredményesség érzetét tapasztalhatja, ami javítja az alacsony önértékelést. Kutatásokban kimutatták, hogy a lovak és más állatok hatékony segítséget nyújthatnak a lelki és testi sérülések gyógyításában, előbbiek pedig kifejezetten jó tanárok a türelem és a felelősségvállalás terén. Mi több: a közös munkába fektetett energiák egy olyan kötelékhez vezetnek, mely később éveken át fennmarad.
Képek: Pixabay