Igényünk és vágyunk az állatokkal való kapcsolatra több tízezer éves múltra tekint vissza. És a helyzet azt mutatja, hogy a lovakhoz különösen mély és misztikus kapocs fűz minket. Minden korosztályt képes megfogni a lovak mágikus szépsége, bája, méltóságteljes kiállása és ereje, ennek megfelelően pedig ezen állatok számos különböző módon képesek hatni ránk.
Klinikai kutatások bizonyították, hogy a lovak közelében az emberek agyhullámai megváltoznak. Társaságukban az ember jobban a pillanatra fókuszál, megnyugszik és koncentráltabb lesz.
Különösen az utóbbi 20 évben növekedett meg jelentősen tudásunk a lovak társaságának jótékony hatásairól, és esetleges terápiás felhasználásáról. A pozitív kicsengésű ló-ember interakciók a fizikai, érzelmi és mentális problémák leküzdésében is hasznos segítségnek bizonyultak.
Autisták esetén például kimutatható, hogy gyakran új szavak használatába kezdenek és gyakrabban fejezik ki magukat, mikor a patások társaságába kerülnek. Nők esetén segítenek az erőszak utáni lelki felépülésben, és a határozottabbá válásban. A főnökök érzékenyebb vezetőkké és jobb csapatjátékosokká válnak a lovakkal közösen végrehajtott feladatok hatására. A veteránok számára a traumák feldolgozásában jelentenek nagy segítséget. A sor pedig szinte végtelen…
Egyszerűen fantasztikus megtapasztalni, hogy a szégyenlős, visszahúzódó, félénk emberek milyen határozottá válnak, amikor egy 500 kilós állattal teljesítenek egy akadálypályát.
A lovak érzékeny lények. Mindig tudatában vannak annak, ami körülöttük zajlik, és érzékenyek reagálnak erre. A lovak legalább annyi féle személyiséggel, fizikai képességekkel és határokkal rendelkeznek, akár az emberek, akikkel együtt dolgoznak. Ráadásul: a lovak sosem hazudnak, mindig őszinte, és azonnali visszajelzést adnak. Ez a visszajelzés a kulcsa a lovakkal való foglalkozások folyamatának. A közös munka pedig egy élményekben gazdag úton vezethet el minket természetes egyensúlyunkhoz, és önmagunkhoz.
Forrás: https://horsereflections.com.au/horses-change-brain-wave-patterns/