… ezért ijed meg mindentől a lovad
Egy szélben kallódó nejlonzacskó, fellazult ponyva, kiejtett papírzsepi a pálya szélén…mind olyan jelenségek, amiket mi talán észre se veszünk, de a lovaink rendszeresen rettegve ugranak félre a láttukon. Bizony nehéz stabil pulzussal, nyugodtan támogatni a patást, amikor életetek sokadik tereplovaglásán ugyanúgy megijed a szembejövő biciklistől, akkor is, ha aznap látott már legalább négyet, vagy gyanakodva méregeti a múltkorihoz képest más irányba hajló kalászokat. Mégis nagyon fontos megértenünk – bármilyen bosszantó, mikor a felszabadult mezőn vágtázás pánikszerű meneküléssé alakul, vagy a láblógatós lesétálás közben egy váratlan piruettet kell kiülnie a lovasnak – hogy a lovunk ilyenkor nem előre megfontolt szándékkal (hogy mi a homokban kössünk ki) teszi ezeket a mozdulatokat, hanem bizony nyomós oka van rá, ami nem más, mint a sokmillió év során kialakult védekező mechanizmusa.
Az ember agya annak érdekében, hogy minél gazdaságosabban működjön, képes kategóriákba sorolni a minket körülvevő tárgyakat, jelenségeket bizonyos hasonlóságok alapján. Egy piros deszkás bejárati ajtó arany gombbal a közepén és a két irányba automatikusan szétnyíló, üveg fotocellás ajtó ugyanúgy az ’ajtó’ kategória alá esik, ahogy az alma és a szőlő is egy fiókba kerülnek. Milyen fárasztó lenne, ha minden alkalommal el kéne gondolkodnunk, hogy mire is való, mikor meglátunk egy ajtót. Az emberekre jellemző sztereotipikus gondolkodás is részben annak köszönhető, hogy bizonyos szempontok alapján, egyszerűsítés végett tágabb halmazokba sorolja a minket körülvevő világot az agyunk. Ha Olaszországba utazunk, feltételezzük, hogy az emberek hangosak és közvetlenek lesznek, Angliában pedig az ellenkezőjére számítunk, pedig elképzelhető, hogy később teljesen más tapasztalatokban lesz majd részünk.
A lovak agya ehhez képest egészen másként, mondhatni fordítva működik. A túlélés érdekében pont az eltérésekre hívja fel az állat figyelmét. Minden apró változás a környezetükben árulkodó jele lehet a közelgő veszélynek. A pihenő oroszlán által lelapított fűcsomó, aminek ráadásul a szaga is más, a gyanúsan reszkető bokor, ami mögött rejtőzhet őzgida és vadászatra készülő farkas is, mind jeleznek valamit a ló számára, és az életet jelentheti számára, ha ezekben a helyzetekben nem habozik, hanem azonnal menekülni kezd. Többet nyer, ha az apró változásokra azonnal reagál, mintha előbb elemezne és a befogadott információk függvényében értékelné, hogy most szükség van-e menekülésre vagy sem.
A lovakat a vadonban fenyegető veszélyek közül már nem jellemző, hogy sokkal találkoznánk egy-egy lovaglás során, de az az 50 000 000 év, ami a faj mögött áll, az utóbbi párezer évben még egyelőre nem íródott felül. A szokatlan (például ha a szembejövő negyedik biciklisnek más alakú a sisakja, mint a harmadiknak) ugyanúgy bizonytalanságot, félelemet idéz elő a lovakban, nekünk, lovasoknak pedig az a dolgunk, hogy minél hamarabb és minél hatékonyabban meg tudjuk nyugtatni őket, a saját érdekünkben is.
Először is mikor megijed, félni kezd valamitől, a legjobb, ha nem kezdjük rögtön húzni a szárakat és nem feszítjük meg a testünket. A szabad menekülés lehetőségének érzése hamarabb helyezi újra egyensúlyi állapotba a lovat, mintha úgy érezné, például egy feszülő zabla hatására, hogy nem tud menekülni. Emellett nagyon hasznos lehet, ha sokféle dolgot megmutatunk neki, amivel találkozhatunk majd a közös munka során. Minél több furcsaság jelenlétében látja rajtunk a ló, hogy nem ijedünk meg ám olyan könnyen például egy vasvillától, annál inkább bízni fog benne, hogy a váratlanul előbukkanó kombájn se lesz ránk különösebb hatással, és ez a bizalom később őt is meg fogja nyugtatni.
A ló az ló marad akkor is, ha évek óta foglalkozol vele, és már végtelen mennyiségű biciklissel találkozott életében, tehát a megugrás lehetőségét akkor sem szabad kizárni, de a legfontosabb, hogy ezt ilyenkor meg is engedjük neki, hiszen egy automatikus reakcióról van szó. Fontosabb, hogy kiépítsünk egy olyan bizalmi kapcsolatot vele, hogy ilyen helyzetekben hamar meg tudjuk nyugtatni és lehetőleg ugorjon csak akkorát, hogy mi fennmaradjunk a hátán.
Képek: Pixabay
Forrás: Janet L. Jones: Horse Brain, Human Brain, The Neuroscience of Horsemanship
