Olivia a gyermekével érkezett a coachingra. A legelső találkozást lemondta, mivel a férje aznap mégsem tudott/akart vigyázni rá, másodszorra viszont nem akarta lemondani az időpontját.

Más szakember nem tudom hogyan reagált volna arra, hogy Olivia nem egyedül érkezett a foglalkozásra, hiszen egy gyermek el tudja vonni a szülő figyelmét a foglalkozásról. Én azt mondtam, hogy ez egy kihívás, és nagyon jól tettem! Mivel alapvetően sétálós coachingot beszéltünk meg, elsétáltunk egy játszótérig, ahol mindenki jól járt: a gyermek szabadon játszhatott, mozoghatott, mi felnőttek pedig le tudtunk ülni és el tudtuk kezdeni a közös munkát.

Olivia összesen négy alkalommal jött el hozzám és már a második találkozásnál áttört a gát az egyik gyakorlat során, melyet tőlem kapott: szedje össze az összes erősséget és támogatást, amely az életében van! A gyakorlat során beszélgettünk, és amikor megkérdeztem tőle, mit adott neki az aznapi alkalom, rám nézett és elkezdett sírni: "eddig azt hittem, anya vagyok, dolgozó vagyok, vagy épp feleség. De sosem gondoltam magamra, mint emberre, akinek szükségletei vannak, és arra sem, hogy ezeket szabad figyelembe vennem és ha például egyedüllétre vágyom, akkor ezt kielégíthetem és lehetek egyedül." Az utolsó két alkalommal az apukára hagyta a gyermekét.

Olivia megtanulta, hogyan fejezze ki a szükségleteit, hogyan elégítse ki azokat anélkül, hogy ezzel másokat megbántana és azóta kiegyensúlyozottabbá vált. Öröm volt figyelni Olivia fejlődését, vagy azt, hogy megtanult NEM-et mondani bizonyos helyzetekben.

Rita nem ragyogott. Sokat küzdött, hogy a mukájában elérje a kitűzött célt, de valójában nem tette boldoggá vagy elégedetté az elért siker, mert nem arra a sikerre vágyott.

Látszott az erő, amellyel rendelkezik, de az élet, amelyet élt, szürkévé tette. Új célt tűzött ki tehát, a meglévő vállalkozását akarta fejleszteni. Nem vagyok business coach, ezt ő is tudta, de az életében változtatásra és változásra volt szüksége.

Beszélgetéseink során kiderült, hogy a gyerekkori álma egy lovarda, de sem a szülei, sem a jelenlegi párja nem támogatja, sőt sokszor hallotta: ebből nem fog megélni; csak a parasztok élnek vidéken és még cifrább demotiváló frázisokat.

Megkérdeztem: ha majd a halálos ágyán visszagondol az életére, akkor mit fog bánni? „Nagyon bánnám, ha meg sem próbáltam volna a lovardát”. Továbbá kiderült, hogy fiatalabb korában volt már egy vállalkozása, amit megunt és felszámolta.

„Mit tanulhatsz a fiatalabb énedtől a vállalkozásod és az életed szempontjából?” kérdeztem.

„Bátorságot. Azt, hogy a félelmek és az akadályok legyőzhetők.”

Néhány hónappal később megvette álmai lovardáját. A coaching folyamat ugyan véget ért, de felhívott, és elmesélte, hogy reggel mosolyogva takarítja a lovardát, séta közben megöleli a fákat, és hogy vannak ugyan nehézségei, de sokkal szebbek, mint valaha a fővárosban voltak. Rita hangja vidám és energikus volt. Meghatódtam.

Van, amikor egy coaching folyamat nem tud sikeresen végződni? Természetesen! Mindkét fél beleteszi a munkát, energiát és mégis valami blokk nem engedi az ügyfelet változtatni.

Ilyen blokk lehet a tanult tehetetlenség is. Röviden ez azt jelenti, hogy valamikor az életünk során azt tanuljuk meg, hogy hiába próbálunk változtatni egy élethelyzeten és teszünk meg mindent érte, nem sikerül kilépni a fájdalmas szituációból. Ezt jellemzően gyerekként tapasztalhatjuk meg például egy iskolai bántalmazás során: amikor megpróbálja valaki megvédeni magát, de nem a bántalmazói kapnak büntetést, hanem a védekező, aztán segítségért egy felnőtthöz fordul, de a tanár nem védi meg, vagy a szülő nem íratja át másik iskolába. Megtanulja a gyerek, hogy a fájdalmat el kell tűrni! Mert nincs kilépés. Miután felnőtté válik, a sorsa a saját kezébe kerül, viszont nem mer vagy nem tud kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, egy rossz munkahelyről, mert megtanulta: NINCS MIT TENNI!

A jó hír viszont az, hogy a tanult tehetetlenséget le lehet győzni. Belső munkával, önismerettel és önfegyelemmel.

Ez volt a helyzet Erzsivel is. Eljött hozzám, mert érezte, változtatnia kell az életén. A párkapcsolatával volt a legtöbb problémája, úgy érezte, a férfi csak játszik vele. Emellett félt az emberek elutasításától, hogy a családja és a barátai számára ő nem elég fontos.

Beszélgetéseink során bármilyen megoldásra jutott, mindig el is vetette:
"Ez a megoldásom, de nem fog működni!"
„Elmondhatom nyíltan és asszertíven, hogy mit érzek, de úgysem változik semmi.”
„Igyekezhetek Bélával több minőségi időt tölteni, de Béla nem biztos, hogy erre vágyik.”

A beszélgetéseink során Erzsi azt mondta, hogy gondolt már többször is az öngyilkosságra.

Itt elkövettem egy hibát: felismertem, hogy Erzsi a tanult tehetetlenségben van, de megijedtem, amikor az öngyilkosságról kezdett beszélni.

Alapvetően mindkét helyzettel pszichológus, adott esetben pszichiáter vagy szakpszichológus foglalkozik, mivel ezek hosszabb, akár terápiát igénylő helyzetek. Ezért azt javasoltam Erzsinek, keressen egy tőlem tapasztaltabb szakembert. Sajnos arra a következésre jutott, hogy elutasítom őt. Bezárkózott, a bizalom, amit felépítettünk elveszett közöttünk és innentől én mondhattam bármit, süket fülekre talált.

Szerencsére Erzsivel találkoztam azóta. Jól van és elmondta, hogy nem rám haragszik, hanem inkább bekövetkezni látta, amitől félt, mindenki elutasítja, még a szakemberek is.

Elmondtam, hogy egy szakembernek lehetnek félelmei, korlátai, amelyekről akár nem is tud, mert addig azzal a helyzettel nem is találkozott, vagy rossz élménye volt a helyzettel kapcsolatban.

Az ő tanulsága? Elmondása szerint ez szituáció nehéz volt, hiszen azt élte meg, hogy elutasítják. Utólag viszont megértette, hogy nem őt utasítottam el, nem a személyével volt problémám, hanem az ő helyzetét nem az én segítségemmel fogja tudni megoldani, hiszen Coachként a jelen helyzetből a jövő felé tekintünk és a múlt fájdalmait, traumáit egy hosszabb, terápiás folyamatban, képzettebb szakemberrel lesz képes feldolgozni.

Az én tanulságom? Én egy életre megtanultam, hogy bizonyos szituációkban, amikor másik szakembert kell javasolnom vagy egy ügyfelet bármilyen okból el kell engedjem, azt úgy fogalmazzam meg, hogy ezt ne elutasításnak élje meg, és a bizalom, ami felépült el ne vesszen, mert ez akár tragédiához is vezethet!

Coachként én nem foglakozom trauma feloldással, ez inkább pszichológusok szakterülete.

Liza az első alkalommal nagyon „könnyedén” vette a coachingot. Nevetgélt, amikor a párkapcsolati vagy munkahelyi problémáiról beszélt. Nehezen kitűzött egy célt, amelyet el szeretne érni és amikor elváltunk aznap, arra gondoltam: a felszínen egy laza, humoros embert ismertem meg. Talán túlságosan lazát.

A második alkalommal jött a fekete leves! Olyan gyermekkori elhanyagolásról és bántalmazásról beszélt, hogy elsőre meg sem tudtam szólalni.

Itt meg kell jegyeznem: az ügyfél bizalmát elnyerni nehéz, de elveszteni egy pillanat, így óvatosan járunk körül bizonyos témákat. Például, hogy helyettem talán pszichológusra van szüksége. Ilyen esetben ugyanis bárki visszautasítást élhet át és ha még traumákkal van súlyosbítva a az élete, könnyen lehet, hogy soha többé nem keres szakszerű segítséget.

Liza ragaszkodott hozzám, állítása szerint én voltam élete során az első, aki valóban figyel és valóban segíteni akar.

Vele hosszabban dolgoztam együtt, többször is felvetettem, hogy másik szakembert lenne érdemes keresnie. Beszéltem magamról, hogy én hogyan oldottam meg a haragot és a megbocsátást, mindezt azért, hogy lássa, van kiút a fájdalmából. Viszont egyáltalán nem kell az én megoldásaimat alkalmaznia, keresse a sajátját.

Áttörések sorozata érkezett az életében: először otthon elkezdett egyedül tanulni, hogy emelt érettségit tehessen. A párjával lefektettek új szabályrendszereket a kapcsolatuk megszilárdítása érdekében. A munkahelyén könnyebben vette az akadályokat. Jelenleg főiskolára jár és diplomázni készül informatikából. Az ő áttörése: lehetek értékes!

A szakember is ember. Általában jól van az életében és elfogadja, hogy nem tud mindenkin segíteni. Hiteles szakember viszont az, aki beismeri a hibákat, amelyeket elkövetett és ezekből a hibákból minden esetben tanul, önvizsgálatot tar, mikor lehetett volna mást tenni, kérdezni, mondani. Emellett felismeri a saját elakadásait, ezeken dolgozik és igyekszik feloldani, illetve beismeri a korlátait, ahelyett, hogy Istent játszana és hitegetné az ügyfelét, hogy minden bajára megoldást talál. Elismeri, amikor az eszköztára végéhez ért és ezt el is mondja.